Valójában nem kellene messzire menni, csak 2000 km-en belül szétnézni nyugaton. A multikulturalizmus, a befogadás, a liberalizmus, a szeressük egymást gyerekek eszmék mind kivétel nélkül csúfosan megbuktak. A rengeteg "igazam van, mert tanultam az egyetemen" woodstocki elszállt értelmiségi valószínűleg nem került még a sűrűjébe ezeknek a problémáknak, amik valósak, léteznek, és a mindennapi élet részei Angliában, Hollandiában, Belgiumban, és feltehetően a többi nyugati országban is, de nekem csak innen van személyes tapasztalatom. Csak néhányat felsorolnék. Hollandia, 2008, állampolgárosodási vizsgára előkészítő tanfolyam: közel-keleti nő, nem anyakönyvezték, vagy, ha igen, fogalma sincs mi a neve, iratai sincsenek, beszél valami arab nyelvjárást, amit a tanfolyamon egy szintén valamelyik törzsi nyelvet beszélő földije félig ért, és mivel ő városból jött, egy cseppet angolul is, így segít a fordításban. Írni, olvasni egyik sem tud, a holland nyelvet az óvodából kölcsönzött figurás kártyákkal oktatják nekik. A két nő kapott vezetéknevet, ami a "férje" keresztneve, mert vezetéknevük nekik sincs. Az első órán az oktató órákon át próbálta magyarázni, hogy akkor sem locsolunk kecskevért az ajtó mellé a falra, ha gazdagságot hoz, mert közegészségügyi szempontból nem annyira jó az ilyesmi. Ugyanez a nő egy év múlva Hollandia adóforintjából épített házban lakott, 3 szobásban, mert különnemű ikrei születtek, és ...na, jóléti állam, más a szociális érzékenység. Mivel a nyelvet továbbra sem érti/beszéli, így mindenhol tolmács fordít neki az állam pénzén. A nyelvi problémából adódóan dolgozni sem tud, de hát gyerekek, és blablabla, él szépen, kényelmesen a hollandok adóeuróiból. Köszönni már fél éve nem köszön, mert bár csak két házzal odébb laktam ( 4 másik idegennel albérletben egy 1+2 félszobásban), de a fejem nincs bekötve legalább egy sállal, és különben is egy gyaur kutya vagyok, aki csak 16-20 órát dolgozik naponta, két állásban. Viszont a "férj" (aki beszél egy kicsit angolul, de azért szintén segélyen van) erre minden nap felhívja a figyelmemet, enyhébb-komolyabb fenyegetésekkel fűszerezve, közli, hogy itt nem lehet élni, mert nem tisztelik a vallását (lásd bekötetlen fejem), és különben is, utazik haza, mert hozna egy második "feleséget", ezért nagyobb lakásra lesz szükségük... sikerült! Integrálták! ...és a müezzin énekét messzire viszi a tengeri szél...
2010 Anglia. Megismerkedtem az exemmel. Londonban élt, és London a csoda város. Majdhogynem Smaragdváros, csak Óz még valahogy nem került elő. Lehet, kevesen keresték, csak az a 11 millió ember, aki ott él. Voltak az exnek érvei. Jobb a font forint árfolyam, és különben is a távkapcsolat nem működik, ámbár én kijelentettem az első nap, hogy remekül elvagyok Hollandiában is, mégis engedtem neki. Otthagytam a mérnöki állásomat Amszterdamban, autóba ültem, és átköltöztem a csodák városába. Angolul akkor is folyékonyan beszéltem már, állást mégsem találtam, mindössze segédmunkás státuszban. Dirigált romániai magyar lehányzó a szállodában, mert egy hónappal régebben ott dolgozott már, mint szobaasszony, pedig ő is pont úgy 2 fontot kapott egy szoba kitakarításért, mint ahogy én. Viszont ő osztotta a munkaruhát is, XXL-es méretemre kaptam is XS-es pólót, és oldjam meg ahogy akarom, hogy hogyan veszem fel, de vegyem fel. Angolul küldtem el a kedves édesanyját meglátogatni a bukaresti vigalmi negyedbe. Aztán jött a raktár, ahol lengyelek és szomáliai feketék rogyásig. Ott szépen elvitatkozgattam a szomáliai műszakvezetővel, aki 3X-szel írt alá (gondolom, az első X jelentette a doktort), hogy amennyiben a számok ebben a sorrendben szerepelnek: 0 1 , az nem tíz. Csak akkor tíz, ha így van leírva: 1 0. Nem hitte. Újra kirúgattam magam. Végül megláttam a karriert ígérő hirdetést: Nő vagy? Legyél buszsofőr! Lettem. Tanfolyam, stb... új jogosítványom a kezemben, első nap a buszgarázsban, Kelet London! Női öltöző nincs! Hogyamiafenevan? A válasz a 6 kilós szakállt viselő garázsvezetőtől: itt 150 sofőr dolgozik, abból mindössze 20 nő van, és 100 muzulmán férfi, akik egy nap ötször imádkoznak, amihez nyugodt körülmények kellenek, valamint egy lábmosó, mert Allah színe elé járulni csak megmosott lábbal szabad! Továbbá nem keverednek a maradék 30 nem muzulmán férfival! És a nők hol öltöznek (egyenruhát csak munkaidőben lehetett viselni, oda és hazaúton nem)? A wc-ben. Jól kezdődött ez a napom is, valahogy tudtam, nem fogok hosszú karriert befutni itt sem. Próbaút egy gyakorlott kollégával, csak egy olyan 42 megálló 18 mellékutcán át, éreztem, hogy nem vagyok egészen biztos magamban, miután az első kört megtettük, és a kolléga megelégedve leszállt, hogy akkor üdv a fedélzeten, tiéd a busz, rajta az utasok, és a következő 15 kör mára. És jött az áldás. Az egy dolog, hogy az utasok irányítottak, mert a visszafelé út nem ugyanaz, mint az odafelé (megjegyzem, az odafelé úttal sem voltam 100%-ban biztos) ráadásként még a rádió is folyamatosan szólt a központból. (Csúcsforgalom, átlag haladási sebesség 12 km/h) Túl gyorsan mész, vezess lassabban, mert beéred az előtted haladót. Jó! Lassabban megyek! Mit szerencsétlenkedsz, beér a mögötted haladó! Jó! Gyorsítok! Járat 5 percenként, haladni lehetetlen, mert a Whitechapel Road-on péntek lévén az East-London Mosque tömve arabbal, akiknek pedig nem jutott hely, a járdán, vagy az úttesten. Ideges utasok, ideges forgalomirányító, hiszem ima idő van, és a rádióban hallja a müezzin énekét, máris késik a lábmosásról; ideges én! Egy napos karrier! Csinálja ezt az, akinek két anyja van!
Minibuszba és limuzinba átül! Exem bevitt a céghez, ahol dolgozott. Indiai tulajdonos, aki 5 éves volt, amikor Angliába érkezett a szüleivel. Az első napom a limuzinban, ami csili-vili, menő, lehet vele villogni, ellenben rohadt hosszú, szarul fordul, sebesség-protokoll van, valamint bugyirózsaszínű. Persze, mert nekem semmi nem jó, én semmivel nem vagyok megelégedve! Utasok 16-25 között jellemzően a tipikus áruházi hülyegyerek (copyright by Drágám) szutyika-bugyika párosok az ötfontos Primarkos ruha címkéje begyűrve, mert hétfőn visszacseréli egy másikra, csak le ne pezsgőzzék neki, mert akkor nem veszik vissza, flip-flop papucs plusz ruhához illő magas sarkú, amit szintén visszacserél, ezért már csak a Clubban a szőnyegen veszi fel, hogy ne látsszon a talpán, hogy hordva volt. Avagy jellemzően fekete (értem már miért csomagolják négyesével a Labellót) másod, harmad generációs gizikék, akik végre örülnek, hogy egy fehér szolgáltat nekik, ezért véletlen sem tudsz neki jóízűt kakkantani (szintén copyright by Drágám)és végighallgatod a rabszolgasorsot, amikor igyekszel kifejteni, hogy igen, valóban csúnya dolog volt a rabszolgaság, de ő, meg az ő szülei és azok szülei sem ismerik a munkát, mint olyat, lévén segélyen élnek, mióta a háború és az éhínség elől bevándoroltak; gyakorlatilag a szépszülők is ki vannak fizetve az őskorig visszamenőleg, jön a sértett öntudat és a mivan, hypoba ejtettek csecsemőkorodban, és ilyen egészen komoly humorérzékről árulkodó poénok. Aztán a város közepén megállít, miniruha felkap, berogyaszt, és állva pisil a járdán. A következő fuvar langyika arab fiúkák, 8 mérföld az erdőben magánúton, kaputól 2 km a ház, majd hajnalban mivel ők felsőbbrendű faj, takarosan szétverik a járművet, és ki a két első fogam a tűzoltó készülékkel. Szerencsére a diszpécser és a rendőrök gyorsak, így én két lötyögő foggal, az egyik értelmes fiatalember törött könyökkel (kerékanya-kulcs plusz én félelemből meg idegből) megússzuk az atrocitást. Utóbbihoz hasonló eset még háromszor fordult elő, egy alkalommal fel is gyújtották az üléseket. Megjegyzem, ha a társaság 8-10 fős, már olcsóbb a minibusz, vagy a limuzin, mint 3 taxi. Gyorsan kiszálltam a pinky limóból, és inkább döntöttem a napi 15 reptéri fuvar, meg forgatócsoportok minibuszos szállítása mellett. Persze a fizetés kevesebb, mint felére azonnal visszaesett, így mellékállásként elmentem hétvégékre egy kizárólag Hammer limókkal dolgozó céghez. A közönség csak annyival volt másabb, hogy még állatabbul viselkedtek, mert ezek a limók drágábbak voltak, mint a sima Continentalok. Több pénz, több szabadság, kevesebb ész, arra már végképp semmi szükség, hiszen bármit, bárkit megvesznek, viszont legalább nem visítoztak fejhangon, és nem mentek fenékbekuki party-k az utastérben. Amikor már azt hittem hozzászokom, egy őszi péntek este a főnököm boldog toporgással várt a garázsban. Ő úgy örül, hogy van egy női sofőrje, hogy el sem tudja mondani. Beváltam, ezért gondolt egy nagyot, és rendelt egy új Hammer limót. Ami végre-valahára megérkezett. És most meglepetés, és jajj de jó. Kezdtem rosszat sejteni... A garázsban a fő helyen, szépen felvaxolva ott állt a csoda. Az új Hammer limó...ciklámen színben pompázva...glamúr a négyzeten, belül is pink és lila műszőrme, lakk műbőr és strasszok, pink-lila led világítás. Leültem szépen egy halom gumiabroncsra, és szép csendesen elpityeredtem.
2013-14 Belgium-Hollandia. Az exem már ex lett, és összehozott a sors a Drágámmal. Akkoriban már angol céggel, vállalkozóként dolgoztam egy britt cégnek disztribúciós és logisztikai területen picit Franciaországban, valamint Belgiumban és Hollandiában. Piacnyitás, raktárfeltöltés, üzletek, stb. Hát, nem volt egyszerű. Beleszólhattam a személyzeti kérdésekbe, így néhány magyart felvett a cég helyben. Mondanom sem kell, hogy nagyjából azonnal elkezdődtek a problémák, a ki mit mondott kinek, ki utál kit, ki a menőbb, kinek van otthon nagyobb háza, és klasszabb barátai. Mintha csak itthon lennénk. Ez ahogy lenni szokott, a munkaidő jelentős részét képes volt kitölteni. Az adminisztráción dolgozó gizike egész nap el tudott ugyanazzal a két papírral sétálgatni különösebb eredmény nélkül, a sofőr kilopta a gázolajat a teherautóból, a másik a kisbuszból, majd együtt meglovasítottak egy fél raktárnyi salgó polcot. A targoncás driftelt az udvaron, a feketék csak néztek, hogy ilyenkor mi van, ám villámgyorsan magukévá tették a munkamorált. Hozzáfűzném, nagyon nem kellett megerőszakolniuk magukat, remek érv van a kezükben, azért akarod hajtani őket, mert feketék, arabok, indiaiak satöbbik. A Holland, belga, francia kb teljes közönnyel nézte, megcsinált mindent, amit elmondtál neki, de ha konkrétan nem mutattad meg, hogy figyelj, a dobozon a címzés öntapadós, matrica, és húzd le a fényes részt róla, és akkor fog tapadni, addig csak simán a dobozra rakták. Elképzelni nem tudom miben reménykedtek. Tán, hogy a doboz és a matrica között életre szóló szerelem szövődik, és Európán át önszántukból fognak ragaszkodni egymáshoz, csak úgy, hitvesi hűségből. Az első huzat romokba döntötte minden reményüket. A fel nem ragasztott matricák szanaszét szálltak, így csak félszáz dobozt kellett felbontani, egyesével leellenőrizni, majd visszacsomagolni. A felelősség és az ideg nagyjából a négyszerese lett, a fizetésem továbbra is minimál, úgyhogy mellette azért még Hollandiában is képbe jött a limózás. A lényeg nem, csak a járműben beszélt nyelv változott, sokszor még az sem. Annyi volt a különbség, hogy napi szinten kellett az utassal vitázni, hogy a tiltott utcákba nem azért nem megyek be, mert nekem nem mindegy merre megyek, hanem mert egyrészt a csatornákkal szabdalt óvárosi részen számtalan pici híd van, ami meredeken emelkedik és lejt, és még egy hosszabb személyautónak sem biztos rajta az átjutás, a limóból pedig egészen biztosan libikóka lesz pillanatokon belül. Vagy az egyirányúsított utcák szövevényében van, ahol egyszerűen annyira szűk a hely, hogy a hídról lehetetlen bármilyen irányba lekanyarodni. Nem fér el a jármű, szemben épület, azért nem megyünk be, hogy utána a gyalogosok között 100 métert tolassunk egy bazi hosszú, lomha vassal.
Szóval nem egyszerű az élet arra sem. Innen nézve nagyon jól hangzik a többszázezres fizetés, mert nem látjuk az albérlet árakat és körülményeket, amikor a főbérlő a 14 ember mellé "csak pár éjszakára" bespájzol még 6-ot, így már a lépcsőfordulóban és a lépcső alatti gardróbban is alszik valaki (ez utóbbi valóban előfordult). Nem látod, hogy mennyire tudnak hiányozni az itthoni megszokott ízek, a barátok, az ismerősök, még a hülye szomszéd is, vagy a pletykás vénasszony, aki mindenre kíváncsi. Nem látod, hogy hányan élnek évekig margarinos kenyéren, meg egyfontos/egyeurós műkaján, hogy valamennyit hazaspóroljon, és még a hazautazásokra is fussa legalább hathavonta. Nem látod, mert a magyar a világ minden kincséért be nem ismerné, hogy tévedett, hogy a pénz ott sem fán terem, hogy szarabbul él, mint itthon, mert arányaiban többet nem keres, cserébe legalább mindentől és mindenkitől távol van. Mert előadja neked a színházat az euróval meg a fonttal, szórja a diszkóban a pénzt, amit már előre megéhezett az elmúlt hónapok során odakinn, de nem baj, ott nem ismerik, itthon meg nem tudják, lényeg a látszat. Nem látod, hogy ott soha nem leszel otthon, fejre állhatsz és ketyeghetsz, beszélheted a nyelvét az adott országnak már akcentus nélkül, de mindenhova születni kell, otthon csak ott lehetsz, ahová születtél, ahol felnőttél, ami a tiéd is.
A nyugat már felfogta, hogy európai és európai között is akkora kulturális, mentalitásbeli szakadék van, ami alig áthidalható, mekkora akkor ez a szakadék egy teljesen más társadalmi berendezkedésű, vallású, más földrészről érkező ember és az ottaniak között. Mindenhol elégedetlenséghez, kirekesztettséghez, indulatokhoz és erőszakhoz vezetett. Megerőszakolják a társadalmi berendezkedést, a vallást, a szokásokat, megpróbálják mindezt a maguk képére formálni, akár erőszakkal is. Nem véletlen Nagy-Britanniában a 2010-es Womans' Right elnevezésű paktum sem, amihez egyetlen év alatt 1800-nál is több fehér, keresztény nőt kellett csupán a vallása és öltözködési szokásai miatt támadásnak kitenni.
Utolsó munkahelyemen bennlakó ápolóként megkerestem a havi 8-900 ezer forintot. Persze ezeket a pénzeket nem a munkásosztály képes ott sem megfizetni, hanem pénzesék, ahol elméletileg teljes ellátást kapsz, étkezéssel, mindennel, ami gyakorlatban jelentett már egy doboz margarint, egy padlizsánt, két fej hagymát és 25 deka kenyeret három hétre, két emberre (ápolóra). Persze ott nincs sarki bolt, mert mi a fenének, házhoz rendelnek mindent, jár a boltos, a tejes, az újságos, a kertész. 5 km a város/falu, de nem vezethetsz, hiába áll az udvaron 8 autó, mert ahonnan te jöttél ott még lehet, hogy szekéren járnak, te meg ott láttál autót életedben először. Az ügyfél címére bármit neten rendelni tilos. Oldd meg!
A beteg emberek ápolásával sikerült napi 2-4 órát aludni hónapokon át, és megmozgatni szintén naponta kb 1 tonnát, mert bár elméletileg lenne hozzá berendezés, de pénzesék azért fizetnek téged, hogy dolgozz.
Összegezve 10 év után, ha most kellene elindulnom, nem mennék egy lépést sem sehová. Igaz, a családomat, a szeretteimet, többé-kevésbé jól el tudtam anyagiakkal látni, de a gyermekeim felnőttek nélkülem, és minden, amit magaménak mondhatok, egy 21 éves autó, egy laptop, és két bőrönd ruha, ja, és mínusz 10 év élet. Akármilyen ez az ország, a vezetés, a korrupció, a minden, nekünk kellene itthon rendet tenni, élhető országot, korrekt béreket, elszámoltatást, stb..., ahogyan minden egyes országban az ott lakó milliók felelőssége, hogy mennyire kínozzák, sanyargatják őket. Nem másoktól, máshol várni a csodát, a megoldást. Ahogy Széchenyi mondta: “Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba …”
Ideje volna nem csak nézni, látni is! Ésszel, reálisan értékelni, a humanizmust nem összekeverni a hülyeséggel. Nem halat kell adni az embereknek, mert akkor csak a halra várnak mindig, meg kellene végre tanítani őket halászni is! Amúgy globálisan.
